A Jane’s Addiction, az Oasis és Lenny Kravitz beiktatása viszont még várat magára.

(Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images)

 
Az American Idol című tehetségkutató legutóbbi fordulója során, élő adásban jelentették be, hogy kik alkotják majd a Rock and Roll Hall of Fame 2024-es osztályát.

Bár a csarnokba bekerülni a hivatalos narratíva szerint a könnyűzene legmagasabb elismerésének számít, a beiktatottak névsora évről évre megdöbbenést és ellenérzést vált ki a zenerajongókból, közülük is elsősorban a rock-és metal zenei közösségből.

Azonban úgy tűnik, hogy a Hall of Fame idén nem mert akkora szarvashibát véteni, mint a tavalyi év során, így ezúttal – talán a rajongói szavazatokat is figyelembe véve – mind a három nagy várományos klasszikus rock legendát beiktatják a rock and roll halhatatlanjai közé.

Tehát végre szólókarrierje miatt, saját jogán is elismerik a Black Sabbath tagjaként már bent lévő Ozzy Osbourne-t, nagy restanciát törlesztenek a régóta érdemtelenül ignorált Foreigner beiktatásával, és szép születésnapi ajándékot kap tőlük a Humble Pie-alapító énekes/gitárosa, Peter Frampton, aki április 22-én tölti be a 74. életévét.

Rajtuk kívül az előadói főkategóriában a hip hop soul királynője, Mary. J Blige, a popzene ikonikus kaméleonja, Cher, a ’90-es évek második felének egyik legsikeresebb alternatív rockcsapata, a Dave Matthews Band, a funk óriás Kool & the Gang és az alternatív hip hop úttörője, az A Tribe Called Quest szerepel a díjazottak között.

A zenei kiválóságuk okán a tavaly elhunyt énekes-dalszerző, Jimmy Buffett, a kultikus garázs rock nagyágyú MC5, a soul istennő Dionne Warwick és a Motown-guru Norman Whitfield, zenei hatásukért pedig a brit rhythm & blues ikonjai, Alexis Korner és John Mayall, valamint az amerikai vonal legendája, Big Mama Thornton válik halhatatlanná. A háttéremberek munkáját elismerő Ahmet Ertegun-díjat idén az egyik első vezető női zeneipari szakemberként számontartott Suzanne de Passe kapja majd.

A rockzenei vonalról viszont legalább egy évet várnia kell még a Jane’s Addictionnek, Lenny Kravitznek és az Oasisnek is, hogy bekerüljenek a könnyűzene elitjének legnívósabb (?) klubjába.

A beiktatási ceremóniára október 19-én kerül sor a clevelandi Rocket Mortgage Fieldhouse-ban.

Hepi Endre

Bűdi Szilárd

Klamancsek Krisztián

Csizinszky Éva

Dandó Ádám

Schubert Krisztián

103.9 - ROCK FM

Most szól:

  • Következő