Harmadik stúdióalbumával jelentkezik a power trió, akik továbbra is a populáris és vidám oldaláról közelítik meg a blues rock műfaját.
Az elmúlt 10 évben igazán szép és eseménydús utat járt be a Jazztelen zenekar. Az Itthon otthon című album ennek köszönhetően sokkal bensőségesebbre sikerült mint elődei, így jó néhány személyesebb hangvételű dal hallható a korongon, amelyet abban a Tom-Tom stúdióban rögzített a csapat, akik az anyag kiadásáért is felelnek.
A lemez előmunkálatai még Géczy Viktor gitáros távozása előtt kezdődtek, így három dalban még szerzőként és gitárosként is szerepel. Utódja, Bűdi Laci érkezése frissességet és új erőt hozott a zenekarba, valamint stabilitást a vokálok terén, úgyhogy Szili tesója igazán jó választásnak bizonyult.
Az album dalai közül az Itthon otthon című címadó tételben egy vidéki srác honvágya hallható, miközben beleszeret a budapesti nagyvárosi életbe, a Kaja meg szex pedig első hallásra talán egy egyszerű funky/blues slágernek tűnik, ám a Földet működtető két legfontosabb erőről szól.
Aztán jön az album aduásza, a Kezeket fel, ami egy nettó fesztiválhimnusz, ezt követi Az én igazi bluesom, ami pedig egy önéletrajzi vallomás Szilitől. De megtalálható a lemezen klasszikus kocsmablues, Ed Sheeran világát idéző szívbemarkoló, balatoni szerelmes rock, és a karantén időszak ihlette, filozofálgatós szerzemény is.
Vagyis zeneileg ismét egy igazán színes és változatosságra törekvő lemezt hallhatunk a megújult Jazztelentől: