Legalábbis ismét ezen a néven fog együtt zenélni Phil Anselmo és Rex Brown. Az elhunyt Abbott fivérek, Dimebag és Vinnie Paul helyén pedig Zakk Wylde és Charlie Benante játszik majd.

A napokban bombaként robbant a hír, hogy visszatér a ’90-es évek első számú metal bandája, az elmúlt bő 30 év egyik legfontosabb és legnagyobb hatású rockzenekara, a texasi Pantera. A hírt azonban nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel, ami teljesen érthető, ugyanis a 2003-ban feloszlott csapat négy tagja közül már csak ketten vannak életben: az alapító Abbott testvérek közül Dimebag Darrell gitárost 2004-ben egy tébolyodott rajongója lőtte agyon egy koncertje közben, Vinnie Paul dobos pedig szívelégtelenségben hunyt el a 2018-as év során.

Így meglehetősen furcsa, hogy Phil Anselmo énekes és Rex Brown basszusgitáros közel 20 évvel feloszlásuk után most gondolta úgy, hogy Pantera néven indulnak turnéra, a zenekar kulcsfontosságú, a bandával egyet jelentő alapító tagjai nélkül. 

Természetesen a helyükön játszó nevek sem akárkik, hiszen Dimebag helyett az Ozzy Osbourne zenekarában és a saját csapatában, a Black Label Society-ban is játszó Zakk Wylde gitáros lép majd színpadra velük, Vinnie Paul helyén pedig szintén egy régi jó barát, az Anthrax alapító dobosa, Charlie Benante foglal majd helyet.

A hírt egy interjúban azóta maga Wylde is megerősítette:

“Amikor Vinnie még életben volt és szóba került a dolog, azt mondtam nekik, hogy naná hogy benne lennék. Ha felkérnének, miért ne tenném meg? Ez olyan, mintha Noel Redding és Mitch Mitchell megkérték volna Eric Claptont, hogy tisztelegjen Jimi Hendrix előtt, és együtt ünnepeljék meg a barátját. Szerintem ez egy csodálatos dolog.”

A gitáros azonban leszögezte:

“Természetesen ez nem a Pantera. A Pantera négy fickóból állt: Philből, Rexből, Dime-ból és Vinnie-ből. Ez inkább valami olyasmi, mint amikor Jason Bonham az elhunyt édesapja helyébe lépett és színpadra állt a Led Zeppelinnel. Mi pedig Dimebag és Vinnie nagyságát fogjuk megünnepelni és mindazt, amit a Pantera véghez vitt az évek során. És én végtelenül hálás vagyok, hogy a részese lehetek ennek.”

Az elmúlt két évtizedben pletyka szinten többször is felröppentek hírek arról, hogy akkor még Vinnie-vel és Zakk-kel legalább egy estére összeállhat a csapat, azonban Anselmo és az idősebbik Abbott testvér között meglehetősen hűvös volt a viszony, és ez sajnálatos módon utóbbi haláláig így is maradt.

Phil azonban elmúlt néhány évben saját zenekarával turnézott, akikkel szintén kizárólag Pantera-számokkal álltak színpadra, Rex Brown pedig utoljára 2017-ben adott életjelet magáról, amikor egy szólóalbummal jelentkezett, Smoke on This… címmel. A különleges felállású “reunionra” az Abbott család is áldását adta, a hírek szerint pedig a supergroup 2023-ban először Észak-Amerikában indul koncertkörútra, később azonban Európába is megérkezhetnek majd.

Zakk és Charlie egyébként jelenleg éppen közösen turnéznak az USA-ban a Black Label Society, illetve az Anthrax színeiben, de utóbbi október 31-én Budapestre is ellátogat majd.

Fotó: Scott Dudelson / Getty Images

Hepi Endre

Bűdi Szilárd

Klamancsek Krisztián

Csizinszky Éva

Dandó Ádám

Schubert Krisztián

103.9 - ROCK FM

Most szól:

  • Következő