1976. október 9-én jelent meg a német hard rock legenda Virgin Killer című albuma, ami minden idők egyik legnagyobb port kavart lemezborítójával került a boltok polcaira.

A Scorpions esetében a ’70-es években szinte már hagyománnyá vált, hogy albumaik borítói olyan botrányosra sikerültek, hogy alternatív megoldásként új fotókkal kellett helyettesíteni a sokszor meghökkentő képeket.

Mind közül azonban a leghírhedtebb eset a Virgin Killer című, 1976-ban megjelent negyedik nagylemezükhöz köthető, amely egy serdülőkor előtt járó kislányt ábrázol meztelenül, akinek nemi szervét csupán egy törött üveg hatású grafika fedi el.

A borító világszerte kiverte a biztosítékot: számos országban betiltották és másikra cserélték. A tagok elmondása szerint kiadójuk ötlete volt, hogy a mindössze tíz éves kislányt – aki egyébként a fotót készítő Michael Von Gimbut gyermeke volt – modellként használják azzal a céllal, hogy bármi áron figyelmet irányítsanak a bandára. Ám az RCA emberei ezúttal túl messzire mentek.

A zenekar utólag mélységesen elítélte a kiadó döntését és hiába magyarázták el több ízben, hogy a kép művészi szándékkal, a szülők engedélyével, illetve felügyeletével készült, és hogy a cím mindössze szimbolikus jelentéssel bír, utalva a romlott világban elvesztett gyermeki ártatlanságra, a hírhedt albumborító még több mint 30 évvel megjelenése után is képes volt botrányt okozni.

2008-ban ugyanis több szervezet gyermekpornográfiának minősítette és letiltotta azt a Wikipedia oldaláról. A tilalmat végül néhány nappal később mégis feloldották, ugyanis az intézkedés hatására megnőtt a kép iránti érdeklődés, így ezt visszaszorítandó, a kisebbik rosszat választva inkább engedélyezték a publikálását az internetes enciklopédián.

Hepi Endre

Bűdi Szilárd

Klamancsek Krisztián

Csizinszky Éva

Dandó Ádám

Schubert Krisztián

103.9 - ROCK FM

Most szól:

  • Következő