Három év várakozás után végre kezdetét vette a Def Leppard, a Mötley Crüe, a Poison és Joan Jett közös amerikai koncertkörútja.

Június 16-án Atlantában startolt el a ’80-as élő legendáinak nagyszabású észak-amerikai turnéja. A 2019-ben bejelentett, és eredetileg 2020-ra tervezett koncerteket végül a koronavírus járvány miatt előbb 2021-re, majd 2022-re halasztották, és idén végre tényleg útjára indulhatott a The Stadium Tour névre hallgató, várva várt koncertkörút.

A ’80-as évek első számú szupersztárjait felvonultató monstre turné 36 amerikai és kanadai városba jut majd el szeptemberig, a koncertekre pedig olyan mértékű az érdeklődés, hogy már elővételben is több mint 1 millió jegy talált gazdára az egyes állomásokra, még mielőtt a körút egyáltalán elindult volna.

Ez pedig nem is csoda, hiszen egy valóban nem mindennapi line-up jött össze a szóbanforgó turnéra, hiszen a két headliner, a május 27-én új nagylemezzel jelentkező Def Leppard, valamint a 2015-ben feloszlott, de most visszatérő Mötley Crüe mellett különleges vendégként a szintén a klasszikus tagsággal felálló Poison, illetve a Joan Jett & the Blackhearts is színpadra lép minden este.

Az első koncertre Atlantában került sor, ahol Joan Jett és a bandája a tőlük megszokott módon számos feldolgozással, a Poison pedig egy igazi best of műsorral szórakoztatta a nagyérdeműt.

Az őket követő Mötley Crüe koncertje azonban több szempontból is tartogatott meglepetéseket, melyek közül nem mindegyik bizonyult kellemesnek.

Tommy Lee ugyanis nem sokkal a turné megkezdése előtt eltörte négy bordáját, így habár az orvosi utasítások ellenére végül színpadra lépett, fájdalmai miatt öt szám után kénytelen volt átadni a helyét Ozzy Osbourne dobosának, a korábban a Black Sabbath búcsúturnéján is kisegítő Tommy Clufetosnak.

Valamint a bandának egy vendége is akadt, a rapper Machine Gun Kelly személyében, aki a zenekar The Dirt című életrajzi könyvéből készült Netflix-adaptációban magát Tommy Lee-t alakította, és aki ennek apropóján közreműködött a csapat a filmhez készített azonos című dalában is, amit most először élőben is előadhattak közösen a kötelező klasszikusok mellett.

Az estét a Diamond Star Halos címmel 7 év kihagyás után éppen a turné megkezdése előtt friss stúdióalbumot piacra dobó Def Leppard zárta, akik három új számot is eljátszottak a legnagyobb, kihagyhatatlan slágereik közé ékelve. Bár Joe Elliotték bulija alatt még az eső is eleredt, a közönséget semmi sem tudta eltántorítani és a zuhogó esőben is végig tombolták a brit legenda koncertjét.

És a legjobb hírt a végére hagytuk: a Def Leppard gitárosa, Phil Collen ugyanis a napokban egy interjúban elhintette, hogy ők és a Mötley Crüe már megállapodtak arról, hogy 2023 nyarán ebben az összetételben Európába is ellátogatnak, és hogy reméli, hogy a Poison és Joan Jett is velük tartanak majd. Mi lennénk a legboldogabbak, ha valóban így lenne.

Fotó: Chris Walter/WireImage/Getty Images

Hepi Endre

Bűdi Szilárd

Klamancsek Krisztián

Csizinszky Éva

Dandó Ádám

Schubert Krisztián

103.9 - ROCK FM

Most szól:

  • Következő