A legendás gitáros előtt tisztelgő Eddie című szám a banda soron következő stúdióalbumának második előfutára.

Alig több mint fél évvel azután, hogy piacra dobták Unlimited Love című tizenkettedik nagylemezüket, a Red Hot Chili Peppers október 14-én ismét új stúdióalbummal jelentkezik, Return of the Dream Canteen címmel.
A korong első kislemezes dala még augusztusban látott napvilágot Tippa My Tongue címmel, a most megjelent Eddie című szám megszületését pedig a Van Halen 2020-ban elhunyt zseniális névadó gitárosa inspirálta.
A dalról Anthony Kiedis énekes a következőt mondta el:
“Olykor fel sem ismerjük, hogy milyen mélyen kötődünk egyes művészekhez, és hogy milyen mértékben hatnak ránk, amíg el nem veszítjük őket. Eddie Van Halen egyedülálló és utánozhatatlan volt. A halála utáni napon Flea egy érzelmes basszusmenetet hozott le a próbaterembe, John, Chad és én pedig játszani kezdtünk vele, és hamarosan mindenféle erőlködés nélkül megszületett Eddie tiszteletére ez a dal, amiben a teljes szívünk benne van. Jól esett szomorúnak lenni és törődni egy olyan emberrel, aki annyi mindent hozzátett az életünkhöz. Noha a dal nem említi Eddie-t név szerint, de mesél a Sunset Stripen töltött korai időszakáról és arról is, ahogyan a Van Halen átitatott minket a rock and roll szellemiségével. Végezetül pedig a dalunk arra kér benneteket, hogy ne Eddie halálára emlékezzetek, hanem arra, hogy megélte a legvadabb álmait.”
A számban utalásokat hallhatunk a gitárzseni életének és karrierjének különböző állomásaira, hiszen szövegében többek közt szülővárosa, Amsterdam, testvére, Alex, első felesége, Valerie Bertinelli színésznő, a Hot For Teacher című 1984-es klasszikus, valamint a Van Halen frontembere, David Lee Roth is szóba kerül.
Foto: Christopher Polk/Getty Images