Két értelmetlen gyilkosság és egy tragikus baleset híre is ezen a napon sokkolta a rockvilágot.

December nyolcadik napja 1980 óta az egyik legsötétebb dátumnak számít a könnyűzene történetében. Ekkor vesztette el ugyanis a világ a 20. század második felének egyik legnagyobb ikonját, a The Beatles egykori tagját, John Lennont. A zenész mentálisan zavarodott rajongója, a 25 éves Mark David Chapman az esti órákban több lövést adott le Lennonra annak New York-i otthona előtt, az ex-Beatle pedig a kórházba szállítás közben életét vesztette. A merénylő a zenész képmutatását és vallási nézeteit hozta fel tette indoklásául.

És bármilyen hihetetlen, Lennon aznap délután egyszer már találkozott gyilkosával. A merényletet akkor már hónapok óta tervező Chapman ugyanis kora reggel óta otthona előtt várt a zenészre, aki végül 17 óra körül ki is lépett a Central Parkhoz közeli Dakota-házból, hogy feleségével, Yoko Onóval egy limuzinba szállva a helyi Record Plant stúdió felé vegye az irányt.

Ekkor szólította meg őt Chapman, hogy autogramot kérjen tőle az előző hónapban megjelent Double Fantasy című dupla albumának borítójára. Lennon készségesen aláírta a lemezt, és úriember módjára megkérdezte, tehet-e még valamit rajongójáért, majd beszállt az autóba és útnak indult. A dedikálást még egy fotós, Paul Goresh is megörökítette, aki akkor még nem sejthette, hogy minden idők egyik leghíresebb fényképét készítette el azon a délutánon.

Lennon és Ono este 11 óra körül érkeztek vissza a Dakota-ház elé, ahol Chapman azóta is álldogált. A házaspár elindult a bejárat felé, a férfi pedig hirtelen előrántotta revolverét és hátulról öt lövést adott le a zenészre. A portás kicsavarta a kezéből a fegyvert, de akkor már késő volt: négy golyó is Lennon testébe fúródott, sebesülései pedig végül halálosnak bizonyultak. Amikor a kapuőr megkérdezte tőle, van-e fogalma arról, mit csinált, Chapman annyit válaszolt:

Épp most lőttem le John Lennont.

Napra pontosan 24 évvel később, 2004. december 8-án szintén egy tébolyodott rajongó oltotta ki egy ugyancsak mindenki által kedvelt és elismert rockzenész életét. Aznap este egy ohiói klubban a Pantera korábbi tagjai, Dimebag Darrell gitáros és testvére, Vinnie Paul dobos által létrehozott csapat, a Damageplan adott koncertet, amikor a Chapmanhez hasonlóan szintén 25 esztendős egykori tengerészgyalogos, Nathan Gale fegyverrel és lőszerrel felszerelkezve a színpadon termett és lövöldözni kezdett. Az ámokfutó férfi először Dimebaget vette célba, majd miután végzett vele, megsebesített további hat embert, akik közül három a helyszínen életét vesztette.

A vérontásnak egy helyszínre érkező rendőr vetett véget, aki egyetlen lövéssel ártalmatlanná tette Gale-t. A tettes motivációja mind a mai napig nem teljesen világos, a legvalószínűbb verzió szerint a skizofréniával diagnosztizált férfi a zenészt hibáztatta azért, hogy feloszlatta korábbi zenekarát, a ’90-es évek egyik legnépszerűbb metal bandájának számító Panterát.

És még egy tragikus incidens történt december 8-án. 1984-ben, tehát négy évvel John Lennon halála után és kereken húsz esztendővel Dimebag meggyilkolása előtt, egy átmulatott éjszakán a Mötley Crüe frontembere, Vince Neil és barátja, a finn Hanoi Rocks zenekar angol dobosa, Nicholas „Razzle” Dingley úgy döntöttek, annak ellenére, hogy már mindketten illuminált állapotban vannak, autóba ülnek és egy közeli boltba hajtanak, hogy újabb adag alkoholt vásároljanak.

Már hazafelé tartottak, amikor bekövetkezett a tragédia: az énekes elvesztette uralmát autója felett, aminek következtében frontálisan a szembejövő járműnek csapódtak. Bár a Mötley Crüe sztárja egy karcolás nélkül megúszta a karambolt, a másik kocsi utasai súlyos, maradandó sérüléseket szenvedtek, az anyósülésen ülő Razzle pedig nem élte túl az ütközést.

A bíróság végül 30 nap börtönre és öt év próbaidőre ítélte Neilt, akinek 200 óra közmunka elvégzése mellett 2.6 millió dollárt kellett fizetnie a másik autó utasainak kárpótlás gyanánt. Az énekes végül jó magaviselete miatt 15 nap után távozhatott a fegyintézetből és visszatérhetett zenekarához.

December 8-a tehát teljes joggal vonult be a történelembe a rockzene fekete napjaként. A dátum, amelyen két 25 éves, mentális betegségekkel küzdő rajongó kioltotta nem csupán saját kedvence, de egy egész generáció bálványának életét. És ha ez az egybeesés önmagában még nem volna elég döbbenetes, akkor érdemes megemlíteni egy egészen hátborzongató adalékot: Vince Neil sportkocsija, amelyben a baleset estéjén utaztak, egy olasz gyártmányú De Tomaso Pantera volt

 

Fotó: Hulton Archive / Getty Images

Hepi Endre

Bűdi Szilárd

Klamancsek Krisztián

Csizinszky Éva

Dandó Ádám

Schubert Krisztián

103.9 - ROCK FM

Most szól:

  • Következő