A We’ll Be Back című szám egy videoklipet is kapott, Dave Mustaine és csapata pedig ősszel egy vadonatúj nagylemezt is piacra dob majd.

Több mint 6 év után új stúdióalbummal jelentkezik minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású thrash metal bandája, a Dave Mustaine vezette Megadeth. Az ikonikus zenekar utoljára 2016-ban adott ki lemezt, Dystopia címmel, amelynek címadó tétele meghozta számukra karrierjük első – és ez idáig egyetlen – Grammy-díját is a Legjobb metal előadás kategóriában.

A friss korong idén szeptember 2-án kerül majd a boltok polcaira The Sick, The Dying… and the Dead! címmel, a róla kimásolt első előhírnök We’ll Be Back címmel pedig már meg is érkezett egy ütős videoklip formájában.

A dal a banda tizenhatodik stúdióalbumának zárótétele lesz, a hozzá készült We’ll Be Back: Chapter I című kisfilmben pedig megismerhetjük a csapat kabalájaként ismert Vic Rattlehead eredettörténetét, és a klip a zenekar közleménye szerint egy tervezett videó trilógia első részének tekinthető.

A The Sick, The Dying… and the Dead! megszületését számos körülmény nehezítette meg az elmúlt évek során, kezdve Dave Mustaine 2019-ben diagnosztizált rákbetegségével, amiből szerencsésen kigyógyult, majd folytatódott Dave Ellefson alapító basszusgitáros 2021-ben történt menesztésével, miután a zenész egy kényes szexbotrányba keveredett.

Ellefson már rögzített basszussávjait ezután letörölték, és a jelenleg a Testamentben játszó Steve DiGiorgio segítette ki a bandát a stúdióban, majd a korábban egyszer már szintén Ellefsont váltó James Lomenzo tért vissza a csapat soraiba, akit elsősorban a White Lionból és Zakk Wylde különböző projektjeiből ismerhet a nagyközönség.

Az új albumon ráadásul új tagot is üdvözölhetnek a rajongók, ugyanis a szeptemberben érkező anyagon debütál majd a 2016 óta a zenekarban játszó Dirk Verbeuren dobos, aki a Dystopia megjelenésének évében távozó Chris Adler helyére került a legendás csapatba. A hathúros hangszereket Mustaine mellett továbbra is a már az előző lemezen is gitározó Kiko Loureiro kezeli majd.

A Metallica egykori, eredeti gitárosa a következőt nyilatkozta az új korongról:

Hosszú ideje először minden, amire szükségünk volt ezen a lemezen, a helyén van. Alig várom, hogy a közönség is a kezében tarthassa!

Fotó: Per Ole Hagen/Redferns/Getty Images

Hepi Endre

Bűdi Szilárd

Klamancsek Krisztián

Csizinszky Éva

Dandó Ádám

Schubert Krisztián

103.9 - ROCK FM

Most szól:

  • Következő