1989. február 22-e örökre emlékezetes dátum marad a Grammy-díjátadók és a heavy metal zene történetében egyaránt.
(Fotó: Kevin Mazur/WireImage/Getty Images)
Amikor a Grammy-gálák történetében először adták át a díjakat a frissen létrehozott “Legjobb hard rock/heavy metal előadás énekkel vagy instrumentálisan” kategóriában, sokan úgy érezték, hogy hosszú idő után végre azoknak is elismerik és méltó helyén kezelik a munkásságát, akik a kemény műfajban alkottak kiemelkedőt az adott év során.
1989-ben az első jelöltek közt volt a már akkor veteránnak számító AC/DC, az új albumán keményebb hangzással jelentkező proto-punk fenegyerek, Iggy Pop, az alternatív rockban utazó fiatal csapat, a Jane’s Addiction, a progresszív rockdinoszaurusz Jethro Tull és a díj egyértelmű várományosa, a közönségfavorit Metallica.
Amikor azonban a díjakat átadó Alice Cooper és Lita Ford kimondták a győztes nevét, a jelenlevők hangosan kifütyülték a hallottakat. Ugyanis megtörtént az, amire senki nem számított: a Grammyt teljesen érthetetlen módon a Jethro Tull Crest of a Knave című albuma kapta, amit nemhogy heavy metalnak, de még hard rocknak sem igazán lehetett nevezni.
Alice Cooper szerint mindannyian teljesen biztosak voltak benne, hogy a progresszív rock banda jelölése inkább valami vicc és Ian Andersonék nem nyerhetnek, főleg azután, hogy a ceremónia főpróbáján is az ő nevük volt a borítékban. A shock rocker elmondta, hogy éppen ezért, amikor már élesben nyitotta ki azt és ismét meglátta a Jethro Tull nevét, azt gondolta, hogy tévedésből a próbaborítékot adták ki oda neki. Aztán amikor jobban szemügyre vette, látta, hogy ez egy másik boríték, és valóban a prog rock zenekar kapta az elismerést.
Olyannyira nem számított senki a Jethro Tull győzelmére, hogy a banda menedzsmentje már a jelölést sem tudta nagyon hova tenni, és azt javasolta a csapat tagjainak, hogy el se menjenek a gálára, hiszen esélytelen, hogy ebben a kategóriában nyerni tudjanak. Ám mégis így történt, ami nem kis felháborodást váltott ki a heavy metal közösség körében, akik számos kritikával illették az akadémiát, és több ízben megkérdőjelezték műfaji hozzáértésüket.
A győzelem után a Jethro Tull kiadója egy egyoldalas, képes reklámot helyezett el a Billboard magazinban, ami a banda egyedi hangzásáért felelős fúvós hangszert ábrázolta rúdacélok közt, a következő felirattal:
“The flute is a HEAVY metal instrument!” azaz “A fuvola egy NEHÉZfém hangszer!”
(Fotó: Chrysalis Records)
A Metallica kiadója viszont túl biztosra ment, hiszen 10 ezer egyoldalas szórólapot gyártatott le lemezboltok számára, rajta a Grammy-díj nyertesek felirattal. A fiaskó után azonban a csapat inkább humorosan reagált a díjátadón történtekre, hiszen az …And Justice For All című nagylemezük további példányaira a “Grammy-díj VESZTESEK” matricát ragasztották.
Amikor pedig immár sorban a harmadik évben is nyertesként mondták ki a nevüket a szóbanforgó kategóriában, az 1992-es díjátadó gálán Lars Ulrich az arany gramofon átvételekor megköszönte a Jethro Tullnak, hogy abban az évben nem adtak ki lemezt.
Ian Andersonék 1989-es győzelme akkora botrányt okozott, hogy a következő évtől kezdve a kategóriát ketté bontották, és az akadémia azóta külön díjazza a rock és a heavy metal előadásokat.
Íme a Metallica fellépése az ominózus 1989-es díjátadó gálán: