Az ikonikus banda az énekes-dalszerző életművéből ad szimfonikus koncertet a Budapest Sportarénában, az FM 103.9 A ROCK pedig egy egész napot szentel a hazai rock legendáinak.

Elefántdübörgéstől lesz hangos a főváros november 19-én, szombaton este. A 43 éve változatlan felállásban zenélő Karthago zenekar ugyanis egy különleges, nagyszabású koncerten mutatja be Máté Péter in Rock! című legújabb nagylemezét a Budapest Sportaréna színpadán.

Ahogyan az az anyag címéből is kiderül, a korongon a csapat az 1984-ben elhunyt énekes-dalszerző legnagyobb slágereit dolgozta fel a rájuk jellemző hard rock stílusban, a rendhagyó album pedig hatalmas népszerűségnek örvend, hiszen idén júniusi megjelenésekor rögtön a MAHASZ toplistájának első helyén nyitott és azóta is az élbolyban szerepel.

A lemez elkészítésének ötlete Szigeti Ferenc zenekarvezető fejéből pattant ki, miután a bandát a több mint négy évtizedes munkássága elismeréseként a tavalyi év során Máté Péter-díjjal tüntették ki. Az elismerés pedig arra inspirálta őt és zenekarát, hogy egy teljes nagylemeznyi dal feldolgozásával tisztelegjenek az énekes-dalszerző kivételes életműve és hatalmas zenei öröksége előtt.

A november 19-i lemezbemutató koncerten Máté Péter slágerei mellett természetesen a Karthago ikonikus saját számai is felcsendülnek majd, ráadásul a még teljesebb hangzás és lenyűgöző zenei élmény fokozására a dalok megszólaltatásában az 54 tagú Szolnoki Szimfonikus Nagyzenekar is a segítségükre lesz.

A Karthago két oszlopos tagja, Szigeti Ferenc gitáros és Takáts Tamás énekes pedig azt is elárulták nekünk, hogy melyik Máté Péter-dalok állnak a legközelebb a szívükhöz, és miért:

„Az első szám, amit a saját képünkre formáltunk, az 1982-ben megjelent Hazám című ballada volt. Ez egyike Péter azon kevés dalának, melynek zenéje mellett a szöveget is ő maga írta. Márpedig egy ilyen témájú szerzeménnyel előrukkolni abban az időben, az akkori politikai helyzetben még igencsak bátor cselekedet volt, amit nagyon nagyra értékelek.” – mesélte el Szigeti Ferenc.

„A Hazám című dalhoz csináltunk is egy házi készítésű videót, közben pedig eszünkbe jutott, hogy évek óta nem volt már rendes videóklipünk. Mivel azonban az egyik fiam, Marci forgatókönyvíró szakon végzett, így adta magát a dolog, hogy ő álmodjon meg nekünk egy kisfilmet. A választása végül az Azért vannak a jóbarátok című számra esett, amihez aztán a Rockmúzeumban forgattunk egy jópofa videót, így nekem pedig ez a dal lett az egyik kedvencem az albumról.” – tette hozzá Takáts Tamás.

De nem csak Marci, hanem Tamás másik fia, Máté is dolgozott már együtt a zenekarral, mégpedig énekesként. Néhány évvel ezelőtt ugyanis Tamás egy szervezési ütközés miatt nem tudott a bandával tartani egy vidéki fellépésükre, így a csapatnak az az ötlete támadt, hogy habár frontemberük pótolhatatlan, ha valaki mégis képes volna rá, hogy megtegye, az csakis az édesapjára megszólalásig – és még utána is – hasonlító Máté lehet.

Kisebb győzködés után az idősebbik Takáts-fiú végül vállalta a nemes feladatot, sőt, olyan remekül teljesített, hogy a hasonlóság miatt sokaknak fel sem tűnt, hogy nem édesapja áll a színpadon. Máté később, a zenekar fennállásának 40. évfordulóját ünneplő koncerten ismét színpadra lépett, azonban akkor már a többi tag gyermekeivel együtt, ugyanis a ma már felnőttkorú csemeték egytől egyig játszanak valamilyen hangszeren, vagy épp énekelnek. A Karthagino névre keresztelt alkalmi formáció hatalmas sikert aratott, a meghatódott Takáts Tamás pedig könnyeivel küszködve szinte el is felejtett visszamenni a színpadra a különleges családi produkciót követően.

Három év után pedig a Karthago visszatér a Budapest Sportarénába, ahol a Szolnoki Szimfonikus Nagyzenekarral kiegészülve, rock stílusban adják elő Máté Péter legjobb dalait, illetve kihagyhatatlan saját slágereiket. Ezt megünnepelve az FM 103.9 A Rock november 11-én Karthago-napot tart, amelynek során reggeltől estig kiemelt mennyiségben lesznek hallhatóak a zenekar dalai, 8 és 18 óra között pedig minden órában egy páros belépő talál gazdára a november 19-i szuperkoncertre.



Bella Levente

Bűdi Szilárd

Klamancsek Krisztián

Csizinszky Éva

Dandó Ádám

Markos Gergő

Schubert Krisztián

FM 103.9 A Rock

Most szól:

  • Következő