A The Rolling Stones legendás frontemberét mindenki jól ismeri, mi azonban most összegyűjtöttünk néhány olyan tényt vele kapcsolatban, amelyekről talán mégsem hallottál.

(Fotó: Junko Kimura/Getty Images)

 

Újságírói ambíciói voltak

Latin, francia, angol és művészettörténet szakra járt a London School of Economics nevű intézménybe, ahol az egyetemi lap, a The Beaver szerkesztőségében dolgozott, hiszen a későbbiekben politikai újságíróként is el tudta volna képzelni magát.


Keith Richardsszal csupán kényszerből kezdtek dalokat írni

Bár a Jagger/Richards dalszerző páros neve ma már egyet jelent minden idők egyik leggyümölcsözőbb zenei együttműködésével, a közös munka nem indult a legtermészetesebb módon. A The Rolling Stones ugyanis eleinte csak blues-és R&B dalok feldolgozásait játszotta, és végül menedzserük, Andrew Loog Oldham volt az, aki szó szerint összezárta őt Keith-tel, hogy írjanak saját szerzeményeket is, ahogyan azt a The Beatles is tette. Az eredmény végül az As Tears Go By című dal képében materializálódott, amit még több tucat ikonikus sláger követett.


Egyszer annyira be volt drogozva, hogy vett egy többmillió dolláros kastélyt

A Stargroves névre hallgató, az angol Hampshire megyében található épületet állítólag pszichedelikus drogok hatása alatt vásárolta meg készpénzben, még a ’70-es évek elején. Az évtized során aztán olyan előadók készítették el ikonikus felvételeiket a kastélyban a Rolling Stones mobilstúdiót használva, mint a Led Zeppelin vagy a The Who, és persze a The Rolling Stones.


Ő fizette ki Sid Vicious perköltségeit

A Sex Pistols botrányos basszusgitárosát barátnője, Nancy Spungen meggyilkolásával vádolták meg, miután a lányt 1978. október 12-én szúrt sebbel a hasában holtan találták a pár hotelszobájában. Miután a Pistols menedzsere, Malcolm McLaren a kisujját sem mozdította Sid érdekében, Jagger fizette ki az óvadékot, majd a saját ügyvédeit állította az ügyre és természetesen az ő tiszteletdíjukat is saját zsebből finanszírozta. Mindezt ráadásul névtelenül, a háttérből meghúzódva tette, és csak onnan tudhatunk erről, hogy évtizedekkel később a Sex Pistols énekese, John Lydon egy interjúban megemlítette Mick anonim jótettét.


Színésznek sem utolsó

Először 1970-ben tűnt fel a mozivásznon, az ausztrál bandita életét feldolgozó Ned Kelly című film címszerepében. A következő évben nemet mondott a Mechanikus narancs című Kubrick-klasszikus főszerepére, viszont jelentkezett a Rocky Horror Picture Show Frankjének megformálására, amit azonban végül nem ő játszhatott el. 1992-ben aztán ő alakította a főgonoszt a Szabad préda című sci-fi akciófilmben Emilio Estevez, Rene Russo és Sir Anthony Hopkins oldalán, 1997-ben pedig transzvesztitaként tűnt fel a Hajlam című moziban. 2001-ben főszerepet játszott az Egy férfi titkos órákra című drámában is Andy Garcia mellett, a legfrissebb munkája pedig A hazugság színe című krimi volt 2019-ben.


Nem akarta, hogy lovaggá üssék

Az énekes 1996-ban lett a Brit Birodalom Rendjének tisztje, 2003-ban pedig II. Erzsébet királynő lovaggá is ütötte. Pedig utóbbit sokáig elutasította, és személyesen Tony Blairnek, az akkori brit miniszterelnöknek kellett meggyőznie arról, hogy elfogadja a rangos kitüntetést.  


Több mint 4000 szeretője volt

Egyes becslések szerint az énekes több mint 4000 személlyel bújt ágyba az évtizedek során. A nevek közt olyan hírességeket találunk, mint Carly Simon, Madonna, Uma Thurman vagy Carla Bruni, de állítólag még David Bowie-val is összeszűrte a levet.


Öt különböző nőtől nyolc gyermeke született

Közülük négy a Jerry Hallal való kapcsolatából jött a világra, akivel csak szakításukkor derült ki, hogy valójában nem is voltak házasok. Egyetlen felesége tehát a nicaraguai Bianca Pérez-Mora Macías volt még a ’70-es években, jelenleg pedig az 1987-es születésű Melanie Hamrickkel él együtt, aki 2016-ban, Jagger 73. életévében ajándékozta meg legkisebb gyermekével.

 

Nagy balettrajongó

Hatalmas szája mellett összetéveszthetetlen karakterjegyeihez tartoznak ikonikus mozdulatai is, amelyekről a Maroon 5 még dalt is írt Moves Like Jagger címmel. Így talán nem meglepő, hogy balerina barátnőjével, Melanie-val közös balettórákra is járnak, és minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy még most is olyan iszonyatosan jó formában van, hogy sok huszonéves is megirigyelné elképesztő energiáját.


Nem a The Rolling Stones volt az egyetlen zenekara

Egyik legmeglepőbb zenei kollaborációja a 2009-ben alakult SuperHeavy nevű formációhoz köthető. Az eklektikus supergroupban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a soul énekesnő Joss Stone, a Eurythmics gitáros/dalszerzője, Dave Stewart vagy Bob Marley fia, a reggae énekes, Damian Marley. Mindössze egyetlen albumot dobtak piacra, ami Angliában szép, az Egyesült Államokban azonban csak mérsékeltebb sikert aratott.

Hepi Endre

Bűdi Szilárd

Klamancsek Krisztián

Csizinszky Éva

Dandó Ádám

Schubert Krisztián

103.9 - ROCK FM

Most szól:

  • Következő